1.Don't tell me you're my heartbreaker

Sziasztok. Mit is mondhatnék?Az írás számomra valami fura szenvedély amiről időről időre megfeledkezem, úgy érzem, hogy az életem része. Viszont vannak olyan hullámok ebben a periódikusan váltakozó rendszerben mikor erőnek erejével söpör rajtam át az írás iránti vágyódás. Ilyenkor születnek meg a számomra kedves fejezetek, történetek vagy ilyenkor lendülök át egy előtte nehéznek hitt megakadási ponton. Nem tudom mit kellene még mondanom. Jó egy hónapja nem írtam semmit azon kívül ami az iskolába kellett. Most mégis itt vagyok. Vannak még blogjaim amiket szándékosan nem tettem itt közzé. Szeretnék önerőből előre jutni. Már lassan egy éve agyalok ezen a történeten, hogy csak meg kellene ezt még írni. Így ebben a formában még nem találkoztam ezzel a sztorival, pedig annyira kézenfekvő. Most viszont drága Justinnak köszönhetően eljött az ideje, hogy neki kezdjek ennek a blognak. Fogalmam sincs, hogy meddig fogunk jutni. Az alap teljesen a Heartbreaker miatt született meg. ( Ugye minden Belieber legalább millószor meghallgatta? Fantasztikus az a dal. Megérte várnunk!)

Most pedig akkor...

1. Fejezet

Don't tell me you're my heartbreaker

"Vedd fel. Kérlek! Nem követtem el ekkora hibát.Egy esélyt megérdemlek.Még mindig a tiéd vagyok!Justin. x "

Ujjaim szorgosan jártak a telefonom kijelzőjén. Megőrülök ettől a nőtől. Persze megértem, hogy haragszik rám. Teljesen jogos minden negatív érzése amit irántam táplál. Viszont ezzel együtt sem értem miért nem lehet azt a kurva telefont felvenni.Napok óta nem hajlandó velem semmilyen kommunikációba keveredni. Sem egy SMS, egy hívás sem de még fel sem veszi.Röhejes, hogy ebben a században ahol mindent a technika irányít ne lehessen valakit elérni sem telefonon sem interneten. Mégis így történt. Az én hibám. Amióta látta azt a képet egyszerűen betelt nála a pohár, amit teljesen megértek.

Hosszú idő telt el, amit én szinte egy emberöltőnnyi időnek éreztem, mire csipogni kezdett a telefonom. Reménnyel telve léptem a szekrényhez ahol a töltőn lógó készülék pihent. Kérlek Istenem add, hogy Ő írjon!

"Szálj le rólam, Justin! A kis szupermodellek teljesen odáig lesznek a hírtől, hogy szingli vagy. Bár mit érdekel ez téged? Megcsinálod így is úgy is a hülyeséget. "

Mintha évek teltek volna el azóta, hogy utoljára beszéltünk, pedig pusztán három napja játsszottuk még csak ezt a macska-egér harcot. Teljesen itt van előttem a jelenet ahogy a képembe vágja a képeket, dühösen meregeti rám azokat a gyönyörű szemeit majd sarkon fordul és mindenféle vita nélkül itt hagy, a haja pedig csak lobogott ahogy rohant a lépcsőn. Jogos volt? Teljes mértékben. Én sem viselkedtem volna másképpen. Kettőnk közül ő a türelmesebb és én vagyok az aki hajlamos féltékenységi rohamot lerendezni. Most viszont fordult az a bizonyos kocka. Irónikus.

" Nem tartom magamat szinglinek. Nekem egy gyönyörű barátnőm van akit minden áron ki fogok engesztelni. Nagyon szeretlek."

Remegett mindenem ahogy a küldés gombra kattintottam. Biztos sokan hülyének gondolhatnak, hisz máskor is mondtam már neki, hogy szeretem. Most pusztán annyi a különbség, hogy egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy ez az érzés viszonzott-e. A saját gondolataimban biztos vagyok és abban is, hogy ős is őrülten szeretett. Mindent megadtunk egymásnak amit meg kellett. Viszont most fogalmam sincs, hogy tud-e majd valaha még táplálni irántam érzéseket.Olyan mély és tiszta érzéseket mint két évvel ez előtt mikor összejöttünk.

"Gyönyörű barátnőd volt, aki nagyon szeretett. Nem szeretném, hogy harcolj értem. Belefáradtam Justin. Elegem van." 

Fogalmam sincs, hogy mi futott végig rajtam ebben a röpke öt másodpercben amíg végig olvastam. Gyűlöltem magamat azért amiért hagytam eddig fajulni a helyzetet. Már az elején tisztáznom kellett volna mindent. Teljesen jogos a harag amit most kapok. De akkor sem tudom elengedni. Egy ilyen hülyeség miatt nem. Nem fogom feladni a harcot még ha ezt szeretné akkor sem. Tudom, hogy szeret. Nem lehet, hogy ne szeressen. Ahhoz túl sokáig tartott és túl mély érzések alakultak ki a kapcsolatunkban.

Elvetemült gondolat volt. Viszont napok óta ez az egyetlen épkézláb gondolatom. Meg kell tennem ha szeretném, hogy valahogy alakuljon ez az egész. Természetesen abban reménykedem,hogy csak pozitív irányba billenhet a mérleg. De ha nem lesz úgy és a negatív oldal minden szerelmet magába nyel akkor is tudnom kell, hogy én mindent megtettem azért, hogy ne így legyen.

Sürgető lépteim visszhangzottak a elcsendesedett házban. Kapkodva emeltem és tettem a lábaimat egymás után. Minél előbb nála kell lennem. Látnom kell. Akarom, hogy a szemembe mondja, hogy merre hány méter. El akarom neki mondani a szemeibe, hogy szeretem. Hogy teljesen az övé vagyok és senki másé. Tudnia kell, hogy semmi nem történt a Victoria's Secret színfalai mögött. Mert nem tudok másra nézni. Nem vonzódom máshoz, csak hozzá.

A fák őrült tempóban tüntek el mellettem én pedig csak fokoztam a sebességet. Fogalmam sincs mennyivel mehettem. 130 felett ki nézi már? Csak hajtottam a sport autómat előre miközben belül még gyorsabban száguldottam. Minden porcikám karmokkal kapaszkodott az érzésbe, hogy hamarosan látni fogjuk őt. Az utóbbi napokban ez az első igazán helyes és spontán ötletem. Nem fogok megfutamodni. Ha el akar küldeni csak akkor megyek el ha már meghallgatott és mondott valamit. Máskülönben akár a háza előtt is éjszakázom. Érte minden megéri.

~*~

Itt van. Az érzés, hogy itt állok tőle és pusztán egy ajtó választ el minket felül írt bennem mindent. Éreztem azt a különös vonzódást amit soha máskor csak mellette. A testem lassan bizseregni kezdett a vágy, hogy megérintsem, hogy halljam a hangját ami kizárólag nekem szól elsöprő erővel rohant át rajtam.Minden emlék amit valaha átéltem vele képkockákra bontva, ott lebegett előttem. A nevetése, ahogy a nap nyeldesi a haját, mikor felettem ül és megmasszírozza a hátamat, ahogy a körme végig szalad a gerincem vonalánál. Olyan apróságok mint egy egyszerű filmezés összebújva vagy éppen mikor meglepett a Boyfriend forgatásán. A legszebb ajándék volt amit akkor kaphattam. Egyszerűen minden szó nélkül eljött és feldobta a napomat. Boldog voltam mellette mindig is. Nem fogom hagyni, hogy egy félreértés miatt minden szétessen a szemem láttára.
-Engedj be.- előre dőltem, tenyerem és a homlokom a hűvös faajtónak támaszkodott. Zakatolt a szívem. Láttam magam előtt a lehelletemet. Egy szál pólóban nem éppen előnyös így november tájékán, de ez sem igazán érdekel. Fel voltam hevülve , nem éreztem a levegő csípős hidegét. - Selena. Kicsim. Kérlek, beszélnünk kell.- hangom még nekem is túl távolinak és sebezhetőnek tűnt. Nem volt bennem túl sok energia,viszont érte még így is kiállnék ezer egy próbát.Bármi elé állít majd a sors miatta menni fog. Mert őrülten szeretem.
- Justin,menj el. Ígérem beszélni fogunk. Viszont nem most.Nem megy.-nem is tudom mi futott rajtam végig. Ismerem mint a tenyeremet. Tudom milyen vad tud lenni, hogy hogyan szaggatja le rólam a ruhákat az éjszaka sötétjében és azzal is tisztában vagyok, hogy reggel a nap fényeinek hatására hogyan húzza össze a szemeit majd hogyan ébredezik. Tudom milyen a nevetése. Az őszinte szívből jövő kacaja. És igen. Sajnos azt is tudom, hogy milyen mikor sír. A hangja elég ahhoz, hogy magam előtt lássam milyen arcot is vághat. Egészen biztos vagyok benne, hogy nem éppen a legjobbkor jöttem. Vagy talán éppen ellenkezőleg. Nem is jöhettem volna jobbkor. Itt kell mellette lennem. Át kell karolnom és meg kell nyugtatnom.
- Selena. Ha nem engedsz be akkor betöröm az ajtót. Nem viccelek.- tenyerem lassan ökölbe szorult, éreztem ahogy az andrenalin elönti a testemet.- Nem hagylak itt így.
- Te tettél ilyenné.- őszinte és elsöprő válasz volt. Halk hangja egészen biztos, hogy évekig belém vésődött. Én tettem őt ilyenné. Miattam lett az aki. Hol van az a lány akit anno megismertem? Elvitte volna a nagy Justin Bieber? Hollywood legtökéletesebb párosa , a Jelena, temette volna el? 
- Szeretlek.- rebegtem neki halkan. Hangom teljesen összhangban remegett a testem apró rászkódásával. Teljesen felhevültem, minden porcikám mozdulni akart és csak is előre. Megőrülök ettől az egésztől. Nem hagyhatom így a dolgokat.
- Mindennél jobban.-suttogta vissza. Itt jött el a fordulópont bennem. Egészen biztos, hogy a lány akit annyira imádok ott van. Egy ajtó választ el minket és ezer egy belső fal amiket erőnek erejével, acélos akarattal és kimeríthetetlen, önzetlen szerelmes szeretettel át fogok törni.
Kattant a zár én pedig döbbenten léptem egyet hátra utat adva az ajtónak. Nem emlékszem, hogy valaha láttam volna őt így. Pedig már sok helyzetben találkoztunk. Hiába kutatok az emlékezetemben még mikor tavaly decemberben úgy igazán náthas lett és napokig pokróccal mászkált, akkor sem nézett ki ilyen ramatyul. Szemei karikássak voltak, zöldkockás takaróját magára terítette, pizsamája gyűrötten tekeredett rajta miközben haja egyszerűen hátra fogva egy meglazult kontyba lógott szana szét. Mégis a szemei arról árulkodtak, hogy őt is elsöpröte a tudat, hogy itt vagyunk egy karjnyújtásnyira a másiktól. Ennél nagyobb bizonyíték nem kell nekem sem és szerintem neki sem.
-Szia.- annyira abszurd volt a helyzet, hogy nem tudtam mit mondani. Nem is nagyon kellett. Szavak helyett a tekintetünk mesélt egymásnak ezer egy bocsánat kérést rebegve és még több szeretetet adva a másiknak.- Főzzek neked egy teát?- törtem meg a nyugalmas csendet ami kezdett közénk telepedni. Nem volt kínos. Ennyi együtt töltött idő után még a semmi is jobb együtt mint mással a nevetés.
Apró bólintás volt a válasz csupán. Finoman a derekára csúsztattam a kezemet, éreztem ahogy kissé összerezzen a váratlan érintéstől. Megpróbáltam egy laza mosolyt megereszteni felé miközben betessékeltem az ajtón. Amint beértünk annyira, hogy be tudjam lökni az ajtót meg is tettem. Jól ismertem a házat, pont úgy mint Őt. Egyenesen a konyhába siettem, a jobb felső szekrényből kivettem a vízforralót a tea filterrel együtt az alatta lévő polcról pedig a citromot emeltem el a méz kíséretében. Kevés méz és több citrom. Imádja ha így csinálom a teát. 
Röpke tizenöt perc alatt készen voltam. Sarkon fordultam a két bögre gőzölgő itallal. Beértem a nappaliba és tekintetem azonnal megállapodott rajta. Ott ült összegömbölyödve a kanapén. A kezébe adtam a bögréjét majd leültem mellé. Nem tudtam elszakítani a szemeimet róla. Annyira őrülten hiányzott. Mindent megadnék azért, hogy ne legyen közöttünk ez a szakadék.
-Beszélj.- halkan szólt, de éreztem a könyörgést, hogy csak az igazat és semmi mást ne mondjak.
- Ott voltam. Mert elhívtak és fel kellett lépnem. Neked írtam SMS-t amikor csak tudtam. Selena. Nem mondhatom, hogy nem beszéltem a lányokkal. Szépek és némelyik még jó társaságnak is bizonyult. Nem mindegyik egy üresfejű liba. Igen, itt ismertem meg Barbit is. Scoo mutatta be mondván, hogy magyar kapcsolatok. Aranyos lány volt. Elmentünk megnézni egy filmet. Igen. Jól éreztem magam vele, sokat nevettem. Képzeld a barátjáról is mesélt, nekem meg be sem állt a szám rólad. Mikor vége lett a filmnek Lil felajánlotta, hogy elviszi én pedig azonnal téged hívtalak. De addigra már minden velünk volt tele és nem vetted fel a telefont. Utána láttam a képet amit feltettél. Mit ne mondjak hatalmas tiszteletem neked. Én nem biztos, hogy lennék ilyen bátor. - a szavak csak úgy ömlöttek belőlem. Vagy most tisztázom magamat vagy soha.
-Nem tudod mit éltem át. Megjártam Justin azon a napon a poklok poklát. Úgy éreztem, hogy mindent elveszítettem amit ebben a két évben veled felépítettem. Hol vannak az ígéretek? Hol van a közös ház és család terve? Ez a mese már nem rólunk szól. Más felé változunk, egyáltalán nem értjük egymást.- éreztem, hogy a düh ami rá telepedett most fog robbani nekem pedig erősnek kell lennem ha állni akarom ezt a harcot.-Soha nem sírtam egy fiú miatt sem. Most pedig mást sem csinálok háromnapja csak bömbölök mint egy idióta. Justin én egy erős, független nő voltam előtted. Egy fényesnek ígérkező karrier állt előttem. Most pedig néz rám.- végig mutatott magán én pedig pocsékabbul éreztem magamat mint ez előtt tíz perccel.
- Szükségem van rád.- vallottam be azt amit eddig talán soha nem mondtam.- Mindennél jobban.- komolyan néztem rá. Nem is nézhettem volna másképpen mert eddig még semmit nem gondoltam ennyire komolyan mint ezt most.
-Az a baj, hogy nekem is rád.-csendesen letette a poharat amibe bele sem ivott végül.- Elmegyek, lefekszem aludni. Ha szeretnél aludj a kanapén. Mára elegem van belőled és ebből az egészből. Csak egy estére ki akarom kapcsolni a fejemet és aludni akarok. Jó éjt.- diplomatikusan biccentett felém majd eltűnt a lépcső félhomályában.